karjai közt látta Márit, `s ez a' látás tevé őtet leginkább annyira hajlandóvá Márihoz. Minden kétsége a' Lajos' hivségén, mellyet a' Nénje benne ismét felébresztett, egészen eltünt, midőn Lajos a' Szellhof' Melidájából tréfát űzött. Ő Márit e' köntösben igen szépnek lelé; megnézé a' ruhának szabását, 's Lajosnak már kedve jött, hogy Rózát most tüstént ebben az öltözetben eggyszer ő is láthassa, de azt Róza felettébb illetlennek találá.,,Haza kell mennünk, kedves Burkárd!“ mondá Róza. A' két leány megcsókolá eggymást; Róza elméne, Lajostól és Szellhoftól kisértetve, a' ki ez egész látogatásban igen zavarodott személyt játszott vala.

Mihelyt Róza Lajossal magában vala, megkérdé őtet, Szellhof" és Mári képestségök felől. „Mári eggy

*

2

kor a Szellhof" felesége lessz, édes Rózám! de még most titokban kell a' dolognak maradni."- Róza a' Lajos' karjai közzé borúla, magához szoritá őtet's kiáltá:,,Mennyire szeretlek én téged, édes Lajosom, és a jó Márit!"

Igy éltek immost Róza és Lajos nehány hónapokig, 's maga Zéburgné is, a' ki Rózának a Szellhof' és Mári' képestségökről eggyszer másszor szót tett, láttatott ismét Lajos eránt a hajdani bizakodás útjára - térni. Öröm és eggyesség, bízalom és szeretet uralkodék ismét mind a' két házakban; Lajos minden órát, mellyet csak dolgaitól elvonhatott, Rózánál tölte, 's Róza minden órában ujjulni és nevekedni érzé szerelmét. Lajosnak karjai közt napról napra természetesbb leve; öltözete,

Nénjének minden észrevétei mellett is, mindennap veszte valamit az elébbeni módiból. Sőt a' Lajos' születése napjára eggy egész görög köntöst is készíttete titkon a' Lajos' atyjával, 's Lajos igy találá őtet a' kertben. Elragadtatása kimondhatatlan vólt. A legfinomabb gyólcsból készült az, és a' mejjén alól eggy széles veres övvel vala áltkötve: szőke haja nagy fürtökben úszkált vállain, 's fürtjei között eggy széles pántlika tekeredett. Kezében eggy virágos, kosár vala. Az öreg történetből e' tájra vezeté Lajost, 's Róża eggy oltárhoz lépe, mellyen ez a' felülirás volt: „Az én Lajosomnak!" 's éppen akkor raká-fel arra a' virágokat, a' mikor Lajos a' szövevény mellett e magányos árnyba lépett.

Lajos Rózához futa; könnyes sze

mekkel szoritá őtet karjai közzé; öröme kibeszélhetetlen vala. Maga az öreg Burkárd is gyönyörködve szoritá mejjéhez a' szép leányt, mondván:,,Kedves szép leányom!" Zéburgné, ki a dologról semmit sem tudott, oda érkezék a' Lajos' anyjával, 's Rózáját az ifjúnak karjai között mindkettőjeket eggymásba merülve találá, a' nélkül hogy érzették volna a mi körültök esik. „Meg kell adni neki," monda Zéburgné :,,hogy ha igy módiban volna ez a' köntös, nem rosszul áll. Hogy gondolja, Szomszéd Uram ?" ,,Én úgy gondolom," felele Burkárd, szemeit törőlvén,,,hogy eggy illy látat akárminő öltözetben jól esne a' szívnek: az emberi szerető szív' gyengédségének látása, 's eggyszersmind a’jó Isten' jóságának bizonysága!" Kö

zönségesen elvégezék, hogy Róza azon a napon ebben a' ruhában maradjon, 's Lajos egész nap nem látott semmit, Rózán kivül.

Ez időtől fogva olly szakadatlanúl Rózával foglalatoskodott, hogy Márinak veres szemeit, halvány orczájit, 's bánatos tekintetét, és Szellhofnak melankóliás mély halgatását teljességgel nem vevé-észre. - Mig e' két boldog körül öröm uralkodott, és az ártatlanság 's bizakodás, szerelem és gyengédség vidámságot önte sziveikbe; az alatt ama két boldogtalantól, Szellhoftól és Máritól eltünt az ártatlanság, 's vele eggyütt minden öröm. -Egész estyéket töltöttek magokban; egész estvéken feküvék Mári a' nymph-ruhában a' Szellhof karjai között.

Szellhof szintolly szivesen sze