Oldalképek
PDF

„ Meg is gondolni, eggy ártatlan lyányt illyen hírbe keverni !" ezt mondák most; 's ismét más órában: „De ugyan hogy az öreg Burkárd, fijának a Sziversz lyányával való fajtalankodását úgy elnézheti!" A Conrektor irt a Szellhof" Tútorának, 's Szellhofnak azonnal el kellett menni Burkárdtól: bár melly gondatlan volt is az eddig nevendékjének élete felől, annál figyelmesebbé tétetett most arra a Conrektor levele által. Ebből nagy pletyka kerekedett. A Rektor különvevé eggyszer Lajost, 's mondá néki: „A ki fajtalan emberekkel társalkodik, annak nem marad eggy ép haja szála is." – „Rektor Úr! az nem illik én reám!" felelé Lajos nevetve. „Annál jobb," felelé a Rektor, „én pedig azt a' tanácsot adom néked, a mit Szókratesz adott vólt a maga barátjának: „a szép leányoktól úgy fuss, valamint a kigyóktól!" – „Rektor Úr! én a kigyótól nem futok, hanem agyon tapodom." – „No, no, a köz hír rosszúl szóll felőled!“ – „Az nem az én hibám!" – „De a szin még is ellened van, fijam !“ – „Nekem jó lelkisméretem van, Rektor Úr!" – „Adja Isten, édes fijam, és igyekezz, hogy azt megszerezhesd, minden erőddel, az a Summum bonum ; mert Flakkusz azt mondja, , hogy: „Nil sine magno vita labore dedit mortalibus." *

Valahányszor a Rektor Lajossal beszélt, mind annyiszor erősen és állhatatosan állította, hogy ő nem az a kicsapongó ifjú, a minek őtet tenni akarják; de annyiszor 's olly környülményesen hallá az ellenke

zőt, hogy mind-annyiszor kéntelen vala ingadozni, mivel nem tudá őtet védeni. Igy vólt ezzel Zéburgné is: mindennap sürgeté ő az öreg Burkárdot, hogy a fiját vegye-ki az asztaIos házából. Burkárd beszélt az asztalossal, a feleségével, Márival, látá Márit fijának társaságában, s midőn visszatért, mondá Zéburgnénak: „hogy Lajos a „leányt, a Márit szereti, az való, és én örűlök rajta; mert az eggy jó leány és ártatlan; arról felelek! Én az egész várasban eggy házat sem tudok, a hol olly jó helye volna, mint éppen itt. Miattam ott maradhat, valamig neki tetszik!"

33 Ígyde estvénként sétálni jár a leánnyal!“ – „Hiszen Rózával is járt!" –„Ugyde, BurkárdÚr!" mondá Zéburgné érzékenyen : „nem lel ebben Kegyed semmi külömbséget?" – „Nem, a legkisebbet se." – „Lelek hát én; legalább nem látom azt örömest, hogy Róza eggy asztalos-leánnyal ossza-meg" –„Mit? mit osszon-meg?" –„Szivét, szerelmét, 's valaha még ágyát is!" – „Ki be széll arról, Szomszéd-asszony? hányszor járunk mi ketten estve sétálni, 's háltam-e azért csak eggyszer is Kegyeddel?" – „Kegyed bárdolatlan, Burkárd Úr!" – „Én nem vagyok; de csak nem találhatom-ki, hogy mi köze lehet a sétálásnak a' szerelemmel! Azt ugyan jól tudom, hogy mikor még Róza és Lajos kiesinyek voltak, akkor is mindég félt attól Kegyed; – de annyi bizonyos igaz, hogy százszor is sétálhat valaki mással, a nélkül hogy csak eggyszer is vele hálna." – „De Bur

kárd Úr! az egész világ" – „Ej, a' hóhértt! az egész világ! Török-országban némellyik Basa száz asszonnyal is hál, pedig eggyikkel se megy soha sétálni." – „Jól van. Majd meg. fogja látni Burkárd Úr, ki ismeri jobban az embereket, én-e vagy Kegyed?" – „Valósággal, Szomszéd-asszony ! Kegyednek sok baja lehetett ifjú korában a sétáló utakon !" – -

Való, hogy Zéburgnének volt valami igaza. Mári kezde jól, igen jól őltözködni: Sziversz Mesternek szolgálót kellett tartani, 's Mári megkiméltetett a nehéz házi munkáktól; ellenben gyakran ült eggy könyvvel kezében, 's a' kötéssel keblében. Ez mind a Lajos munkája volt: az tagadhatatlan: de nem a' Lajos találmánya.

« ElőzőTovább »