,Puh!" kiálta a' Dáma, midőn Lajos az ajtót behúzta maga után, a' bolond az ő vádjaival!" 's nagy hahotát üte. De mint elmúlt ez a' hahota, midőn a' Syndicusz, a' ki ott vólt, ezt kérdezte: 's micsoda bizonyságok azok, mellyekkel ezeknek fajtalankodásokat meg fogja bizonyitani? mert itt nem könnyű a' bébizonyitás, Komám-asszony!" ,,Mit tartozik én rám a' bébizonyitás?"- ,,Jó, de kérdje csak meg a' Férje Urát, mivel Kégyelmed magát a' vád szerzőjének adta-ki?"—,,Pah! én azt mondom, a' mít az egész váras."— „No jó; és igy a' dolog csak hirtelenkedés volt és hebehurgyaság : nem kellett volna azt mondani: azonban Komám Uram! ez az ifjú ember valami Tizedest is emlegetett, a' ki" A polgármester vállait vonoga

.

tá, 's félénk tekintetet vete feleségére.

a*

,,Ebből még rosz következhetik, Komám Asszony!" duhogá a' Syndicusz,,a Kormányszéki Elölülő nem tréfál, 's az öreg Burkárd obstinátus ember! ő még forma szerint való engedelemkérést 's megkövetést is kivánhat!"-,,Micsoda? engedelem-kérést? hát nekem beszélni sem lehet valakiről ?“ -,,Beszélni, a mint az ifjú Burkárd is mondta, lehet, valamennyit tetszik: ezt már eggyszer megengedte a törvény a' Dámáknak; de törvényesen izenni valamit, ez injuriává qualificálja azt. Még eggyszer mondom Komám Aszszony, hogy a' dolog nem jól áll, és ut supra, engedelemkérésre kerülhet."

A'Dámának arczvonási eggy czol

nyira besippedtek, midőn ezt hallotta. Azonban, még mind eddig csak azt gondolá, hogy a Komám Uram, a' ki egyébként tréfás ember volt, most is csak enyelegni akar, azért is a' férjére tekintett, de ennek ábrázatja semmi vigasztalást sem nyújtott, ugyan-is folyton-folyvást csóválgatá a' fejét. Felállott tehát és intett a' férjének, hogy menjen - ki utána. Ez reszketve engedelmeskedett. „No?" kérdé tüzesen: „tán elvesztetted a' nyelvedet? hát mi az a' mit az az együgyű Syndicusz fecseg?"—,,Fájdalom! édes kincsem, ha az úgy van- a' mint ő mondja. „No, hát hogy kellene hát? Miesoda férj vagy te? Mit tudhatom én szegény asszony, hogy mit szabad mondani, mit nem? Hát én tudom-e a törvényt vagy te? Hát ki

csoda a Polgármester? Hiszen meg kellett volna mondanod, hogy az nem mehet! de csak állasz, 's egész nap el nem tudod választani a' fogadat eggymástól !" „Úgyde, édes kin

csem! szabad-é nekem valaha szolla

ni ?"

Úgy? ez a' férfi, ha mon

dom! De úgy jöjjön rám panasz, hogy mindent rád háritok, megmondom előre! minek csinálsz illyen ostobaságot? mit fogsz már most cselekedni?"

Kihívaták a' Syndicuszt, elbeszéllék néki környülményesen az egész dolgot, 's ez békülést javaslott. Ezt a' Dáma általjában nem akarta, mig végre a' Syndicusz a' maga hideg tónjával 's jövendőlésével ismét úgy rá ijesztett, hogy ó az egész dolgot a' Syndicuszra bízá. Ez elment Sziversz Mesterhez, előadá néki a'

dolgot, 's Sziversz Mester megelégedett azzal, hogy a Polgármesterné a' Tizedes' jelenlétében mentse - ki magát. A' dolognak csak hamar vége szakadt. Sziversz elméne a' Syndicusszal, 's a' Polgármesterné kezét nyújtá néki, 's eggy-két szót duhogott, a mellyet messzéről kotlós tyúk' csalogatásának gondolt volna az ember. Lajos megizené néki, hogy ő a maga részéről nem kiván semmit, ha Sziversz Mester meg van elégedve a' dologgal. A' dolog mindeneknek megelégedésökre ütött-ki, kivévén a' Polgármestert, a' kinek eggy hónapig, eggy megmérgesedett és megaláztatott asszonynak minden szeszélyeit szenvednie kellett. 'S a' következés az volt, hogy az egész váras örült rajta, hogy a Polgármesternének engedelmet kellett kérni.