‚Én ebben a' házban születtem. Talám ismeretes előtte a nevem, Burkárd."

,,De nem Lajoska?" kiáltá az Anya tolongó örömmel.

,,Igen is, Istenem ! Lajoska! igen is, úgy hivnak engem! Hogy ismér engemet?" mondá Burkárd szint olly késztőleg..

,,Istenem! hát nem ismér engemet Sógor Uram? én Baumbachs Zsáni vagyok."

,,Zsáni?" felkiálta Burkárd szikrázó szemekkel, mellyekből elragadtatás 's szeretet ömlött; Zsáni? Maga? az Istenért! az a' Zsáni, a ki nékem,“ előhúzta az erszényét 's reszkető kezeiben tartotta-,,ezt a' két tallért adta? még megvan mind a' kettő és az asszony ez? No Hála Istennek! és ez itt az asszony' Leá

nya? no Hála Istennek!" Erre karjai közzé szoritván az asszonyt, hevesen csókolá annak ajkait, 's ki áltozá jószivűséggel ömledő tekintetekkel:,,Tudom hogy az asszony szegény, de mától fogva olly gazdag, a' millyen csak lenni akar." Végre az Anya kifejtődzött karjai közzűl; 's most már magyarázatra került mindkét részről a' dolog.

„Hallja-e," monda Burkárd két minútai halgatás után :,,hallja e, édes Néném! az ember olly ritkán talál ollyan személyeket a kiket szeretne, Kegyelmedet pedig én teljes szivemből szeretem ; hallja-e, legyen nékem Feleségem!" A' Nénje nevetett, 's azt mondá hogy a' Sógor Uram bohóskodik.,,Micsoda? bohóskodom?" monda Burkárd: „én negyven esztendős vagyok: maga közel az ötven

hez; ezekben az években, Neném, legalább a' háládatosság szövetkeztethet házasságot."- Nem', Sógor Uram! én az én boldogult férjemnek örök özvegységet fogadtam.-,,' Tréfaság, Néném! mi köze eggy marok földnek a maga házasságával.

,,Nem, Sógor Uram! abból semmi se lessz. Nézze, már is hogy nevet a'lyányom. Én vén asszony vagyok!" A' lyánya csakugyan nevetett is eggy kicsit.

Tehát semmi se lessz belőle: igazán, Nénémasszony ?" Zsáni kezét adá reá. Burkárd folytatá: „No hallja tehát, adja ide hát nekem a' lyányát, ha a' Kicsiny akarja." A* leány egészen elpirúlt; az anyja mosolygott: „Úgyde, Sógor Uram nem ismeri az én Zsánimat?"

,,Hiszen megismerem majd, ha

feleségemmé lessz; osztán eggy jó anyának a' leánya nem lehet rossz. No?"

,,Én nem volnék ellene, Ségor Uram! de

,,Van is itt mit de-zni! Hallja-e Zsáni! Én igen becsületes jámbor ember vagyok, a' ki még az ellenségemnek se vétek; úgy tartom, hogy az eszem is helyén van; egésséges vagyok, mint a' hal; az ábrázatomat látja, 's imhol a' termetem is!" Ezzel lassan megfordúla Zsáni előtt. Zsáni lopva nézé őtet.,,Van annyi tehetségem, hogy magát gazdagon eltarthassam. Most már ismer engemet: a' többi tréfaság. Akar-e feleségem lenni?"

Zsáni eggy igét sem felelt. „No, mi a' kő! igen-e, vagy nem? vagy: várakozzam még? Na? hogy?"

,,Még várakozzon!" rebegé a' szegény leány.

,,Még várakozzam tehát ?" monda Burkárd, 's leüle eggy székre. „Hallod-e, édes gyermekem! mire várakozzam? én eggy hónap alatt okosabb nem leszek, jobb se leszek, egésségesebb se, ifjabb és szebb pedig teljességgel nem! mire várakozzam hát? Gyermekem! talán valami szeretőd van, szólj! 's adok néked menyekzői ajándékúl tizezer tallért, vagy húsz ezret, 's azután Anyádnak hozzám kell jóni; eggyiteknek okvetetlen! Szeretőd van?"

,,Nincs, valóban nincs!"

,,No, mondj hát már eggyszer igen-t!"

„Úgyde Sógor Uram! csak kell eggynehány napi idő a' gondolkozásra. Hogy volna az? Hiszen, Sógor