a' Polgármester reszketve; „igy a' mint van, csakugyan Vilhelm adott ,,Ah irgalmas Isten!" felkiálta az asszony dühösen: reá okot, hogy" ja?" دوو ,,ugyan atya-é az, a'ki a' maga tulajdon gyermekének pártját nem fogMicsoda? oh nem! Isten őrizzen attól !" ,,A' ki a' maga orrát elvágja, önnön ábrázatját gyalázza-meg.“— „,Igen is édes kincsem, éppen azért mondom, hogy ne vágjuk azt el; hanem halgassunk inkább, mig más alkalom nem adja-elő magát.",,Halgassunk? hát mit vétett ez a' szegény fiú? tréfálódott azzal a' fajtalan ringyóval; a' mit az még dicsőségének tarthat, 's azért megveri őtet a' pernahájder eggy görcsös bottal, ollyan vastag volt mint a' karom, úgy van, mint a' karom!" ,,Ostor vólt anyókám!" mondá Vil helm.,,Fogd-be a' szádat te! görcsös bot vólt, láttam én! 's az egész városnak csúfjára és gyalázatjára! korbáccsal verni mint a' kutyát! Kutyára való korbács volt az !" Igy omlott a' lárma a' szájából egész eggy óráig; a' Polgármester vagy akarta vagy nem, kéntelen volt a' Tizedest elküldeni Sziversz Mesterhez, 's a' Dáma adá-ki a' paranesot, hogy mondja-meg Sziversz Mes-ternek, hogy: „vigyázzon a' leányára, hogy az a' fiatal emberekkel való fajtalankodásnak békét hagyjon; mert külömben őtet mint fajtalan embert a' várasból ki fogják vetni.“ Másnap elméne a Tizedes Sźiversz Mesterhez, 's megvivé néki ezt a' komplimentet a' Polgármester' részéről. Sziversz szótlan állt; merő szemekkel bámúlt a' Tizedesre, 's eggy szillabát se felelt. A leány elfejéredett mint a mész a' falon ; az anyának arczát bosszús pirosság futá-el; szinte meg akará nyitni ajkait, hogy éreztesse a'Tizedessel eggy megsértetett anyának indúlatját, a' midőn meglátta a' leányának halaványságát, és hozzá futa; „Mári! Mári!" A' Tizedes elment, 's megvivé a' Polgármesternének, hogy a' rosz lelkiisméret ezen embereket némákká 's szótlanokká tette, és a leány elsárgult mint a' halál. A' Dáma a tenyerébe csapá az öklét.,,Úgy kell!" ezt kiáltá teljes örömmel. Sziversz Mesternél nem voltak illy vigan. Az atya letevé a' gyalút, 's az anyát és a' leányt visgálá. Az anya sirt; Mári sohajtott; az öreg reszketett.,,Mári!" ezt mondá ünnepélyen:,,ha való a' dolog, tehát valld-meg!" Az anya megtámadá a' férjét; a' leány szivére tevé kezeit, 's megesküdt az atyjának, hogy ő azt sem tudja, mi a' fajtalan élet. Hálá Istennek!" mondá az öreg, 's ismét felvevé a' gyalút: „,tehát legyünk csendesen !"- — „Nem!" kiáltá az anya:,,én abban nem hagyom!" دوو ,,Hát szeretnéd ha másként volna?" kérdé az atya igen szelíden : ,,Márikónak, Istennek hála, szép alakja van; a' mi Uraink fiatal emberek; 's ez elég dolgot ád a' rosz nyelveknek. Hadd maradjon!“ Ezen szavakra bélépe Lajos a' szobába. Az atyáról az anyára, 's az anyáról a leányra nézett. „Hát mi baj? gyermekim !",,Semmi!" felele az atya:,,bizonyosan valami sindely vagy mi esett-le; attól ijedtünk-meg." ,,Igen bizony, gyö nyörű sindely mondá az anya, 's elkezdé Burkárdnak beszélni a' Tizedes' komplimentjét. Burkárd nevetett.,, Kegyed nevet, kedves Burkárd Úr?" mondá az öreg, „minthogy már tudja az Úr, tehát külömben meg nem mondtam volna, de most, midőn azt már tudja, nem szeretem, hogy nevet az Úr. Ez ollyat mutat, mintha a' Tizedesnek igaza volna.“ ,,No de nem igaz!" mondá Lajos; ,,én nem nevetnék, ha annak a tarka embernek igaza volna; - de - úgy-e Mári, hogy az nem való?" A' leány elpirúlt. „Én azt nevetem, hogy a' Polgármesterné nem akarja elszenvedni, ha a' fiját megverik. No, - Mári, ne vedd igen szivedre. Ha ártatlan valaki, hadd fecsegjenek róla az emberek, mig a' nyelvök el |