ban néminémű őrizkedéssel használák azokat, mintha másnap ismét vissza kellene adniok, 's Lajos mondá Szellhofnak:,,Oh Szellhof! melly kevésbe kerül boldoggá lenni!“ Sziversz Mester éjjel nappal dolgozott, és már nehány hónap mulva eljött, hogy adósságának eggy részét letegye. „Édes jó Uraim !" elkezdé aggódó örömmel:,,vegyék-el ezt!" Lajos mosolygott; Szellhof elvette a' pénzt, 's előhivá Máriát: „Imhol, édes gyermekem! végy magadnak ezen eggy köpenyt!" ,,A' ki az Uraknál kegyes és istenfélő nem lessz, édes Uraim!" mondá a' Maiszter, kezét szivére tévén:,,azon az angyalok sem segitnek többé!"

Természetesen hogy ez a történet

a' publikumnak tudtára lett. Sziversz Mesternek az állapotja felgerjeszté

t

az ő ismerőseinek újságkivánásokat,
ő pedig annak kielégitésére két an-
gyalról beszélt, kiket úgy külde né-
ki az Isten, mint Illyésnek a' pusz-
tában. A' történet tovább-tovább ter-
jedett:,,De mi a' patvar czélja lehet
abban annak a' két bolondnak? mert
az nem bolondság, a'mit néki adtak!"
Húsz házakhoz is meghívaták Szi-
versz Mestert dolgozás végett, hogy
a' történetet magától hallhassák.
,,Hó!" mondá a' Polgármesterné ;,,a'
Maiszternek szép lyánya van!"
,,Még a' felesége sem vén!" mondá
a' Conrektorné. Eggy hónap mulva
a' várasnak minden Dámáji készek
lettek volna esküvéssel pecsételni,
hogy Szellhof és Lajos, a' Maisz-
ter' lyányával szoros ismeretségben
vannak.

A' Polgármesterék' Vilhelmjek

olly sokat hallott beszélni az asztalnál az anyjától a szép Sziversz leányasszonyról, és annak fajtalan életéről, 's olly sokszor és olly sürgetőleg megintetett, hogy oda ne menjen, hogy nem állhata ellent újságkivánásának, meglátni a' leányt. Meglátogatá Burkárd Sógort, 's Mári a' szobába jött, bizonyos dologtétel végett. Mári eggy szép tizenöt esztendős leány vala, Polgármesterék' Vilhelmök pedig eggy henyélő, jól élő suhancz. A leány megtetsze néki, annak nyájassága gyönyörködteté őtet, 's irígylé a' két boldog philosophust. Ezentúl gyakrabban jöve, és sokszor olly időben, a' midon tudta, hogy a két philosophus nines otthon. Eggy illy estvén, midőn ott ülne, 's a' két philosophust várná, az ő szerencsés vagy szerencsét

len csillagzata bévivé Márit a' szobába.,,Hol vannak a' maga Urai, Mári?" -,,Kimentek!" ,,Visszajőnek-e hamar ?" ,,Úgy gondolom, hogy igen!" ,,Maga igazán szereti őket úgy-e?"-,,Ah Istenem!" elkezdé a' leány felegyenesedve, 's - örömmel tőlt szép szemeit felvetvén : ,,Ah Istenem! úgy szeretem, valamint magamat !" ,,De ugyan beszélje-el nékem, mint ismerkedettmeg ezen Urakkal!"—A'leány megállott, 's beszéllé vidámon hadaró szózattal. Vilhelm megfogá a' kezét; a' leány beszélli. Vilhelm merészebb lessz; a' leány ellenkezik, de nom akar a' maga Jóltévőjinek barátjokkal gorombáúl bánni. Vilhelm ezt megeggyezésnek vélte, 's Lajos ép-pen akkor lépett-be az ajtón, midőn

a' szemérmes leány felsikólt. Eggy

szerre a' lovag-korbácshoz kapott, 's a' nélkül, hogy Vilhelmnek mentségét hallaná, olly keményen üti-véti, hogy utóljára Vilhelm futásnak eredt. Lajos nyomba követi, 's Vilhelm éppen a' magok házoknak ajtajában kapja az utolsó ütlekeket. Az anyja sivalkodva szalad kedves Vilhelmje eleibe. Nagy lárma, sikóltás támada a' házban; nagy fergeteg a' férje és a' cselédek ellen. Vilhelm hazudott valami mesét. Az anyja személyesen akart a' Rektorhoz menni; úgyhogy végre kéntelen vólt Vilhelm az igazságot félig-meddig megvallani, hogy anyját halgatásra birhassa. Halgatásra, de nem, hogy lecsendesedjen! A' Polgármester előidéztetett, 's ő reá bízatott, hogy gondoljon valami eszközt, a' bosszúállásra. ,, Ugyde

édes kedves kincsecském!" mondá