úton sétált Lajos, és Rózáról gondolkozott; ez vala az ő szokott útja, midőn magában akart lenni és Rózáról gondolkozni. Mély gondolatokba merülve méne a' szekérút mellett a' gyalog ösvényen. Előtte ment eggy hitvány öltözetű leányka, eggy körülbelől három esztendős gyermeket vivén karjain, a' leány előtt eggy asszony eggy kézi - kosárral, eggy férjfiú után, kinek eggy nyaláb vala a' hátán. Az asszony folyton-folyvást visszanézegett a' leányra és gyermekre, 's olly tekinteteket vete reájok, mellyekben gyengédség 's valami fájdalmas bú igen világosan valának elegyedve. A férjfiú tiszta szózattal amaz éneket éneklé: „Mint Isten vezérel, követem tetszését 's a' t. 's a' leány utána mondá a' melódiát, a' mint látszott inkább ama

gyermeknek múlattatására, a' kit karjain vitt, mint ájtatosságból. Minden sikamló helynél körültekinte az anya, és mondá a' leánynak: „magadra vigyázz itt, Maris!" 's megvárá, mig Maris a' gyermekkel általjött.

Lajos gyönyörködött az anyának szorgos gyengédségén; azonban ez még is megháborítá őtet álmodozásaiban, azért is kitére az útról, hogy ezen embereket elhagyhassa. A' leány reátekintett, midőn mellette elment, 's Lajos eggy igen szép ártatlan ábrázatot láta, de a' leány' szemei azonnal lesüllyedtek, mihelyt figyelmeşen reátekintett. Még eggyszer nézevissza a' leányra, azután az anyára, azután az éneklő atyára, a'ki néki' jó estvét kivánt, 's azzal elhagyá őket. Gyorsan méne előre az út mel

lett lévő cserjén keresztül, 's mivel az est mind jobban-jobban alkony odott, ugyan-azon úton vissza indúla a’váras felé. A' cserjének végén még messzéről látá a' Familiát eggy bokor alatt ülni és enni. A' leány, a' mint Burkárdot meglátá, lehúzá a' ruháját egészen a' lábaira, 's félre fordúlt a' gyermekhez. Jól esik-e?" kérdé Burkárd, a' mint elmenne mellettek. ,,Az utólsó kenyér soha sem esik jól," felele az ember. ',,Az utólsó?“ kérdé Burkárd, és megállott.,,Isten tovább is gondot fog viselni!“ mon dá az ember;,,bárcsak elébb volnék már vagy két nappal : mert, lássa az Úr, az embernek egészen el kell rongyollani, míg az emberek valamit adnak neki."—,,De kicsoda Kegyed?" kérdé Lajos szánakozva. ,,Ej, Istenem Uram! mesterségemre nézve

وو

én asztalos vólnék.“

'S hát mi

baja?" „Jéh, édes Úrfim, vagy kicsoda is az Úr; mint legény, a' feleségemet és két gyermekemet el nem tarthatom; hogy pedig Maiszter lehessek, nincs reá pénzem. Lássa az Úr, hogy megy ez a dolog! A' czéhbe avattatás megfoszta műszereimtől. Ekkor elkezdődött az inség. No, én pótolgattam mind e mái na pig, 's Isten tudja, hogy lessz hónap. Majd meglátom mi lessz belőle; az Istenre biztam." Az asszony ezen elbeszéllést búval tellyes tekintetekkel kiséré. A' leány semmi részt sem láttatott venni a' beszédben: eggy darabka kenyérrel kinálgatá a' gyermekét, a' ki azt megannyiszor elhajingálta.

,,De mit fog Kegyed már most cselekedni?" kérdé Lajos; „,csak kell

*

valami szándékának lenni?" Anya 's leány éppen olly újság-kivánással veték szemeiket az atyára, mint Burkárd. Ez felemelé kezeit, 's ismét leejté azokat: „Isten tudja, mint lessz a dolog !" felele ő: „bárcsak még eggy két napon álteshettem volna." Lajos mosolygott. „Eggy két napon? 's ha én adnék is arra Kegyednek eggy tallért vagy egyebet, mit használ az Kegyednek? az el fog fogyni, a' Kegyed' állapotja pedig semmivel sem lessz jobb." Az ember gondolkozott eggy pillantatig és vállát vonított.,,Szorgalmasan dolgozott-é Kegyed?"-,,Oh Istenem !" elkezdé most eggyszerre az asszony: „annyit, hogy sokszor egészen meg is ijedtem rajta; éjjel nappal dolgozott!" A leány Burkárdra nézett, mintha mondani akarná: „,azt nyilván elhi