Oldalképek
PDF

kicsit darabos vólt; a' mit az ő temgeri útazásainak tulajdonitottak; ő maga jámborságnak nevezé azt. Ezer sajátságai voltak nékie ; de e sajátságok ollyak valának, hogy azokat, a kik őtet közelről ismerték, ízibe meggyőzte azoknak okos vóltok felől; a kiket pedig a felől meg nem győzhetett, azokkal semmit sem gondolt. „A józan ész," úgymonda ő, „az egész földön otthon van; mindenik népnek van abban részi; az egész mesterség csak abban áll , hogy ezen ész-részecskéket az ember minden Nemzet közt felkeresse, és magának öszverakja." #

Igy leve Burkárd negyven esztendős : ekkor meghala az ő Kereskedő társa, és az osztozás után Bur- kárdnak iszonyú nagy gazdagság jutott. Már most természetesen meg

keIIe szünni az útazásoknak: az pedig nem jöhetett eszébe hogy Kereskedésének ezen interesszáns tárgyát másra bizza , 's Hamburgban magányosan kereskedni unalmára volt. Felhagya tehát a Kereskedéssel, 's elvégzé magában, hogy Hamburgban csendesen éljen.

Eggyszer midőn erszényét kiüritené, történetből szemébe tűnt a' Zsáni két tallérja. Talám ezerszer is látta azt, a nélkül, hogy Zsániról gondolkozott volna, de most annak látására azonnal Zsáni juta eszébe: eggymásba ölté karjait, úgy üle fél óráig, csengetett, béfogata útazó koesijába, magához vett eggy jó summa pénzt és eggy Zsebkönyvet banknótákkal tele, 's egyenest ama várasnak indúlt, a hol Zsáni lakott.

Nehány napok mulva megérkeze oda, kiszállott, tudakozódott felöle, 's

hallá hogy a férje megbukott 's megholt, és Zsáni ismét a Hazájában

lakik szegény állapotban. „Ugy-e?" monda: „azt szeretem!" öszveránczolá homlokát, friss lovakat vett, és estve felé szülött várasához jutott. Mihelyt a tájat megismerte kiszállott a kocsiból, 's meghagyá a' kocsisnak hogy menjen előre, megnevezvén néki eggy fogadót, maga pedig lassan mendegelt a váras felé. A mint a sok ezerféle tárgyakra ismét reá ismért, mindég nyájasabb

's tisztább leve lelke. Végre a váras

kapuhoz jutott. Ekkor néminémű szorongás szállta-meg, mintha az ő régi hét kosztos házai közzül valamellyikbe vissza kellene térnie. Szemébe nyomta kerek kalapját, 's sebes léptekkel ment mély gondolatok közt előfelé. Eggyszerre azon Szobácskának lépcsőjin lelé magát, a mellyben az anyja lakott vólt. Nézegeté az ajtót, mosolygva nyitá meg azt, 's az ajtón lévő csengetyünek hangja tiszta örömmel tölté-el : olly vólt az néki mint valamelly régi barátjának bizalmas, ismeretes szava. Megérinté még azt eggyszer a pálczájával. A szoba ajtó megnyilt, 's eggy szép ifjú leány kinézett, és kérdezé: „Ki van ott?“ „Én!" felele Burkárd, mintha őtet ismerni tartoznának: 's belépe a Szobába, és eggy gömbölyeg, de korához képest még szép asszonyt, a mint látszott a leánynak anyját, talált ott az asztal mellett ülni s rátottát enni. „Megengedjen, Asszonyom," monda ő, „hogy illy czeremónia nélkül bejövök. Ez a ház, ez a Szoba nékem felettébb becses." Kancsal tekintetekkel nézegetett széllyel , megismerte még a viaszkosvászon szönyegeket, és a nagy kemenczét, 's igen nyájasan mosolygott. „Itt szoktam én ülni mindég!" monda végre, 's leült eggy ablakszegletbe. A két asszony személyek még mind mozdúlatlan álltak, 's eggymásra bámultak. „Kegyelmed elbámúl az én magam viseletén, édes Anyókám!" monda Barkárd, „de még eggy kérésem van, a mellyen sokkal inkább fog bámulni; engedje-meg, hogy ma este itt vacsoráljak; de ez itt az én helyem!" Eggy széket tolt az Anya és a leánya közzé. Ezek még inkább megháborodtak, 's a leány az Anyja megé retirált. „De kicsoda az Úr?" kérdé az Anya eggy kicsit bosszúsan.

« ElőzőTovább »