de Szellhof igy szóllítá-meg furcsa hanggal, görög nyelven a Rektort: ,,Igen fájnak nékem azon sebek, mellyeket rajtam e' bárdolatlan ember ejtett!" A' Rektor elbámult, hogy magán kivűl valakit görögűl hall beszélni. Szellhof különös gonddal praeparálta magát ezen dologra. Nevetve felele a' Rektor:,,de zabolázd haragodat; nem illik kérlelhetetlennek lenni, holott magok az Istenek is megengesztelődnek." A Szuperintendens a' Brockenre kivánta magát. Verejték-cseppek álltak homlokán: Szellhof a' ki a'Papnak zavarodását észrevevé, eggyszerre ó hozzája fordult, es monda : δοσ δε μοι άντι κακων και το παθειν αγαθον!“ A' Szuperintendens köhögött, Szellhofra nézett, meg a' Rektorra, ha nem felel-e dadogott eggynehány tónust, és szo

rongásában néminémű mentekezést kezdett, 's egészen az ajtóhoz retirált. Ekkor fenn szóval kiáltá Szellhof: „,πκαι αοφρονι πολλάκι δοξα εοτετο vagy, a' mint eggykor a szamár' történetében Rektor Úr forditotta: „,a'szamár rendesen bántatlanúl megszabadúl!"6

Ez az utólsó csapás olly véletlen jöve, hogy a Conrector, a' ki. a Papot valóban szánta, és éppen belé akara a' dologba szóllani, elkezdett hangosan nevetni. A Szuperintendens, a' ki nem tudta, ha ez utolsó ő reá van-e, mivel a' görögből semmit sem értett, halgatott, meghajtá magát, és elméne. A'Rektor mondá Szellhofnak:,,Kegyed szamár, Szellhof;de a' szamár rendesen bántatlanúl megszabadúl! és éppen ez a Kegyed' szerencséje. Egyébaránt dicsérném

kell Kegyedet, Szellhof! nem gondoltam volna Kegyed körül annyi görögöt. “—,,Valóban, én sem,“ mondá a' Polgármester, és hasonlóúl ajánlá magát.

Még csak most jutott eszökbe mindnyájoknak a' balliszta ; eggyik közzülök elbeszéllé annak sorsát. A' porkoláb a' ballisztát egyenesen a Szuperintendenshez vitette. Elérkezett a' ballisztára nézve a' bosszúállás' idő pontja az öszvezúzott Püspökért. A' Pap előhívá cselédjét, és öszve apríttatá a' ballisztát. Öt minúta mulva tehát a Püspök ellensége szintannyi darabokra vagdalva hevere a' földön, mint az előtt a' Püspök maga, 's még azonfelül a' Pap olly triumpháló tekintetet vete titkon annak darabjaira, mint Achilevsz az ő Patroklosza' megölőjének

holt-testére. A' Rektor sajnálta a' ballisztának végét, 's a' Conrector ezt mondá kimenet a' Rektornak: „KollegaUram,szép tárgy eggy új Iliászhoz!“

Lajos a Róza' karjai közt elfeledé a' ballisztát, az egész Bacchuszinnepet, és minden antiquitásokat: azon kevés napok, mellyekben Róza ott mulatott, néki mennyei napok valának. Az az idő-köz, mellyben Róza ő tőle távol volt, 's az abból származó kis elidegenűlés, a'Lajos' szerelmébe valami gyengédséget elegyitett, mellyet az előtt nem érzett. Ő még most is, valamint az előtt, a' legszívesbb szerelemmel ült Róza mellett; de érzette azt, a' ́miről az előtt nem gondolkozott, hogy Rózát elvesztheti, hogy az ő elvesztése az ő szivének kipótolhatatlan lenne : 's igy járúlt az ő szerelméhez bizonyos

becsülés és nyájasság, mellyet ő semmi egyéb emberhez, Rózán` kivül, nem érzett.

Az ő szerelmének tartósságáért való esdeklésekkel, 's a' maga örök hűségéről való erős igéretekkel bocsátá-ki Rózát karjai közzűl: reszketve terjeszté-ki még eggyszer kezeit a kocsi után, melly a' síró Rózát elvivé, azután pedig szomorúan veté magát Szellhof' karjai közzé, és monda:,,Elment!"

Szellhof mindég szorosbban kapcsolódék Lajoshoz; eleinte bolondnak tartá ó Lajost, kihez ötet gúnyra-hajlandósága 's szeszélye vonta vala, mint minden egyéb bolondokhoz; de majd szokássá válék benne a' Lajossal társalkodás, 's végre pedig olly erős barátsággá, a' millyre csak eggy Gúnyoló képes lehet. Szell