Ment, 's a' porkolábnak hagyá a ballisztát.

Az első ijedtség' múltával, ismét öszvegyülekeztek az Istenek, és Istennék. Most már tanácsot tartának, hogy mit tegyenek: senki sem foghatá-meg, hogy miért haragudt-meg a' bölcs Tanács. Szellhof, a' ki jól tudá, mi történt, azt javaslá, hogy tüstént vigyenek muzsikát a' Polgármesternek, és a' Rektornak, hogy nyilvánságosan megmutassák, hogy ártatlanoknak érzik magokat.

Szerzének tehát eggy taligát, mi vel az antik-szekér oda volt, kihúzák a' rúdját, 's Bacchusz belé üle: eggy más szamarat is kerítettek, 's ment a' czúg a' Polgármesterékhez, holott Vilhelm, a' ki eggy hatalmas ostorral felkészülve, Szatirusz volt, a' maga szüléjinek e' különös fel

vonásról már előre néminémű tudósitást adott, úgyhogy a' Polgármester' Familiája egyébbe meg nem ütközött, hanem hogy ezen Bacchusz' győzedelmi menetelén, Bacchusz nem hordón ül. Az ostor-konczert elkezdódék, 's Polgármesterné Asszonyom, a' ki eggy ablakot egészen elfoglalt, azt állitá, hogy igen jól hangzott! 's különösen az ő fija Vilhelm az ostorának és a' konczertnek nagy diszére vólt.

Innen a' Rektorhoz kellett volna menni az Ehrenbreit' háza előtt kelle elmenni : itt állt eggy béfogott úti-kocsi. Éppen akkor szállt-ki abból két fejér személy. „Jó estét, Róza!" hallá Lajos. Az eggyik fákJyás éppen a kocsi megé lépe, 's a' világ a házba bémenő asszonyszemélyekre esék. Az Róza vólt. Bac

chusz kiereszté karjai közzűl a' Nymphet, elhúllatá a poharat 's thyr zuszt; eggy ugrással a' földön vólt, az Ehrenbreit' házának grádicsain fel, be a szobába, 's nagy kiáltással: Róza! oh Róza!" a' leánynak karjai közzé.

,,Uram Jézus!" kiáltá mind a' három asszony, midőn e' brontes termetet meglátta, és Róza egész erővel ragadá-ki magát az őtet áltölelő mez'telen karok közzül. A' Conrector, a' Rektornál volt, hogy az esti muzsikát bévárja; a' felesége, Zéburgnénak, a' ki Rózát Brunszvikból eggy két napra haza hozá, eleibe ment, és osztán velek jött-vissza ; és igy eggyik se tudott semmit az iskolások állorczáskodások felől.Lehet tehát képzelni a' Dámák' rémültét végre megismérteté magát

Lajos, 's már most Róza sokkal erő sebben és szívesebben szorítá magához a' bájoló Bacchuszt, mint valaha Lajost. A két asszony nem szűntmeg nevetni, Róza pedig nem győzé őtet bámulni. Lajos egészen eggy szük testszin gyólcs hüvelyben volt. Ágyéka körűl eggy rózsa koszorú tekeredett; homlokáról szőlőlevelek csüngtek; vállán tigris-bőr hevert, eggy kapoccsal oda szorítva: orczáji veresre festve; szemében ragyogott még a haragnak tüze, melly most az örömnek 's gyengédségnek szelí debb lángolatjára olvadott-által.

Róza szokatlan tűzzel és gyengédséggel szorítá őtet magához: semmi kérdés: - ,,hogy van ez?" nem jöve ajkaiból, hanem csak csókok, csak szerelmes nevezetek: azonban a' Czúgnak ott-kinn igen hosszú volt

az Istennek múlatása: Szilén megzördité vagy kétszer a' csörgőket és. dobokat. Zéburgné és Ehrenbreitné az ablakra futának. Lajos és Róza szorosan áltölelve tarták eggymást, és nem hallották. - Még eggyszer megzendűle a' bacchánsz muzsika' lármája: Lajos nem hallá.,,Burkárd!“ kiálták húszan is.,,Édes Rózám!“ felelé Lajos. Úgy tetszett néki, mintha Róza szollítaná lassan. Végre leszállott Szilén, és bément, hogy Isten-társát kihozza, 's mint hajdan Naxosz szigetén, Ariadne' karjai közt lelé őtet, eszméletlen gyönyörbe merúlve. Kérte, rimánkodott, szidta: Lajos nem hallott. Végre leszedé róla a' tigris-bőrt, az arany szarvakat, 's kiment: felültetett eggy bacchánszt, áltadá néki az Isten' attributumait, `s ott hagyá a' kivetkeztetett Bacchuszt,