Oldalképek
PDF
ePub

Ment, 's a' porkolábnak hagyá a' ballisztát.

* Az első ijedtségʻ múltával, ismét öszvegyülekeztek az Istenek, és Istennék. Most már tanácsot tartanak, hogy mit tegyenek : senki sem foghatá-meg, hogy miért haragudt-meg a' bölcs Tanács. Szellhof, a' ki jól tudá, mi történt, azt javaslá, hogy tüstént vigyenek muzsikát a' Polgármesternek, és a' Rektornak, hogy nyilvánságosan megmutassák, hogy ártatlanoknak érzik magokat.

Szerzének tehát eggy taligát, mi vel az antik-szekér oda volt, kihúzák a' rúdját, 's Bacchusz belé üle : eggy más szamarat is kerítettek, 's ment a' czúg a' Polgármesterékhez, holott Vilhelm , a' ki eggy hatalmas ostorral felkészülve, Szatirusz volt, a' maga szüléjinek e' különös fel

vonásról már előre néminémú tudósitást adott, úgyhogy a' Polgármester Familiája egyébbe meg nem ütközött, hanem hogy ezen Bacchusz győzedelmi menetelén, Bacchusz nem hordón ül. Az ostor-konczert elkezdődék, 's Polgármesterné Asszonyom, a' ki eggy ablakot egészen elfoglalt, azt állitá, hogy igen jól hangzott ! 's különösen az ő fija Vilhelm az ostorának és a' konczertnek nagy diszére vált.

Innen a' Rektorhoz kellett volna menni: az Ehrenbreit' háza előtt kelle elmenni : itt állt eggy befogott úti-kocsi. Éppen akkor szállt-ki abból két fejér személy. „Jó estvét, Róza !" hallá Lajos. Az eggyik fáklyás éppen a' kocsi megé lépe, 's a' világ a' házba bémenő asszonyszemélyekre esék. Az Róza volt. 'Bac

chusz kiereszté karjai közzül a' Nymphet, elhúllatá a' poharat 's thyr-, zuszt; eggy ugrással a földön volt, az Ehrenbreit házának gradicsain fel, be a szobába, 's nagy kiáltással : Róza! oh Róza !“ a' leánynak karjai közzé.

„Oram Jézus !" kiáltá mind a' három asszony ,

midón e' brontes termetet meglátta, és Róza egész erővel ragadá-ki magát az őtet áltölelő mez'telen karok közzül. A' Conrector, a' Rektornál volt, hogy az esti muzsikát bévárja; a felesége, Zéburgnénak, a'ki Rózát Brunszvikból eggy két napra haza hozá, eleibe ment, és osztán velek jött-vissza ; és igy eggyik se tudott semmit az iskolások' állorczáskodások felől. Lehet tehát képzelni a' Dámák' rémültét: végre megismerteté magát

Lajos, 's már most Róza sokkal erő sebben és szívesebben szorítá magához a' bájoló Bacchuszt, mint valaha Lajost. A két asszony nem szúntmeg nevetni, Róza pedig nem győzé őtet bámulni. Lajos, egészen eggy szük testszin gyólcs hüvelyben volt. Ágyéka körül eggy rózsa koszorú tekeredett; homlokáról szőlőlevelek csüngtek ; vállán tigris-bór hevert, eggy kapoccsal oda szoritva : orczáji veresre festve, szemében ragyogott még a haragnak tüze, melly most az örömnek 's gyengédségnek szelídebb lángolatjára olvadott-által.

Róza szokatlan tűzzel és gyengédséggel szorítá őtet magához: semmi kérdés : ,,hogy van ez?" nem jöve ajkaiból, hanem csak csókok, csak szerelmes nevezetek: azonban a' Czúgnak ott-kinn igen hosszú volt

11

az Istennek múlatása: Szilén meg. zördité vagy kétszer a' csörgőket és. dobokat. Zéburgné és Ehrenbreitné az ablakra futának. Lajos és Róza szorosan áltölelve tarták eggymást, és nem hallották. ---Még eggyszer megzendűle a' bacchánsz muzsika" Jármája: Lajos nem hallá. „Burkárd!“ kiálták húszán is. „Édes Rózám !“ felelé Lajos. Úgy tetszett néki, mintha Róza szollítaná lassan. Végre leszállott Szilén, és bément, hogy Isten-társát kihozza, 's mint hajdan Naxosz szigetén, Ariadne' karjai közi lelé őtet, eszméletlen gyönyörbe merülve. Kérte, rimánkodott, szidta: Lajos nem hallott. Végre leszedé róla a tigris-bőrt, az arany szarvakat, is kiment: felültetett eggy bacchánszt, áltadá neki az Isten' attributumait, 's ott hagyá a'kivetkeztetett Bacchuszt,

« ElőzőTovább »