rémitő kocsispattogást kivül a' príma' ajtaja előtt halgatták.

A' Taktus-tartás ugyan eggy kicsit bajos vólt; de annál nagyobb vala az itt kiostorlandó dicsőség, tudnillik a' görög régiségek' dicsősége. Két napig gyakorlották még magokat, 's akkor osztán a' legelső antiquitási órán, midőn bélépett a' Rektor, ezzel a' pattogó konczertel fogadtatott. A' Subrector, a' ki a' Rektort a' prímába bémenni látá, meg nem foghatá e' dolgot. Csudálkozott azon, hogy ezen irtóztató tónusok szoros renddel hullanak, azonban semmi,,gaz-emberek!" kiáltást nem hallott a' Rektortól, hanem eggy hangos nevetést, mellyre fakadt, látván, hogy kóták szerint pattogtatnak.,,Sufficiat !" kiáltá végtére. Letevék az ostorokat, 's a' Rektor úgy

vélte, hogy a' görög ostoroknak szebben kellett hangozniok, vagy pedig keményebb fülöknek kellett lenni. ,,noha,“ úgymond:,,szabad mezőn, és több muzsika-szerektől kisérve, kedvesebben hangozhattak."

Vólt ekkor a' prímában, eggy azon emberek közzül, a'kik akkor tartják magokat legboldogabbaknak, mikor a’más' rovására nevethetnek. Ez az ember, a' ki Szellhofnak neveztetett, eleitől fogva tapadt Lajoshoz, mivel a' Lajos' különösségei néki sok vidám órákhoz reményt nyujtottak. Midón osztán őtet közelebbről megismérte, nem állhattameg, hogy ezen ifjat nagyra ne becsülje; de mind e' becsület mellett is mindég őtet használta arra, hogy vigan lehessen. Igy ez az ostor-konczert is azon új csudás gondolatra

hozá őtet, hogy a' következő examenkor eggy tökéletes Bacchuszi innepet adjanak-elő; Lajos hallá őtet erről beszélni; az a' tűz, mellyel róla beszélt, elfoglalá Lajost is. Apránként az egész iskolát reávettek, a' készületek, ólly titkosan, a' mint csak lehetett, megtétettek. Nagyobb részök az iskolásoknak azt sem tudta, micsoda innep az.

A' Lajos és Szellhof' tele erszényeik minden akadályt elháritottak. Végre felderült az ohajtott nap. Az egész tudós publicum felgyülekezett a' prímában, és ásitozott a' barátságról, tudományról, rényről 's a' t. mondott beszédek felett. Szellhof Márton Püspöknek Német-országra nézve tett érdemeiről, és szenvedett üldözéseiről beszélt; a' Conrector eldugta a' száját 's nevetett; a' Szu

perintendens dühös szemeket vetett Lajosra, aki már a' Kathedránál állott, hogy mingyárt Szellhof után fellépjen. Lajos a' régieknek hadi szerszámaikról, és azoknak rémitő foganatjaikról beszélt; a' Szuperintendens ezen két beszédet magára és Márton Püspökre való gúnynak tartotta; holott ez a' Lajos' részéről történet vala, minthogy ezt a' thémát Szellhof adta néki. Szellhof a' Szuperintendenst vi'sgálá, és legelé magát annak felfútt pofáján, 's dühösködésén, mellynek jeleit adta, és igy megvolt már az élőkészület az esti néző-játékra.

Eloszlottak végre, mivel már sen ki sem volt, a' ki a' nagy tekintetű Communitást béketűrésre kérte volna, 's az iskola Szellhofnál gyűle-öszve, hogy a Bacchusz' innepéhez készüljön.

Valahányszor exámen volt,

min

dég esti muzsikát vittek az iskolások fáklyákkal a' Szuperintendensnek, a Polgármesternek, és a' Rektornak. Mindannyiszor tehát ezen három Uraságnak minden rokonai öszve szoktak gyűlni, hogy, mint a' Nemzetségnek tagjai, a' muzsikában ők is részt végyenek.

Nyólcz óra felé — setétség ült már a' sírok között a' Szuperintendens' háza előtt hozá a kis Fricz a legelső hirt:,,Itt jönnek, Atyus, itt jönnek!" ,,Jól van, fijacskám!" 's az egész társaság a' fejérházba sietett, melly a' temetőre nyílt, 's elfoglalá az ablakokat. Már hallatszott valami zavaros beszélgetés a' gymnáziom felől: már a' távol házakat lehetett látni a' fáklyák' világánál: végre megvilágosodott ama'