vagy Róza?“ meg két hónapos.",,No tehát még hat esztendő van hátra; akkor pedig szabad lészesz azon esetben, ha Néninek még is fejében maradna a' szeszlet: osztán hat esztendő is eggyszer csak elmúlik !"

Tizenkét esztendős,

Éppen szemközt jöye reájok a' Nénjek. „Néni!" elkezdé Lajos néminémű tisztelettel;,,néked szüléi jusod van Rózán!"-Róza megrántá titkon a Lajos' köntösét, hogy őtet elhalgattassa; ő körülnézett, 's látván hogy Róza semmit sem szóll, tovább folytatá.,,Te nem vagy megelégedve azzal, a' hogy mi eggymást szeretjük, 's a' miatt el kell menni Rózának. Miért nem mondod, hogy : Igy tégy Lajos, vagy amúgy, hiszen mihelyt annak okait előadod : tudod, Néni, hogy én az okoknak örömest

de te holmi oktalansá

ས་

engedek; got kivánsz tőlünk: hogy mi éppen úgy szeressük eggymást, mint valaki a könyvben. Hiszen, Néni, minden ember a maga orra után néz, és igy bizonyosan még inkább tudnia kell a maga módját, a' hogy szeressen. Miért kell elmennie Rózának? Ha azt véled, hogy megszűnik engemet szeretni, úgy igen hibázol; vagy pedig hogy nekem mély térdhajtást fog tenni, és engemet Burkard Úrnak szollítani, úgy nem ismérsz engemet, sem Rózát." Zébnrgné úgy álla mint eggy bálvány. Csak azt mondá néki közönségesen, hogy a legfontosbb okai vannak reá, hogy Rózát csupán eggy kevés időre Brunszvikba küldje, „és valóban, édes Fijam, igen fájlalnám, ha megszünnétek eggymást szeretni. Hiszen

Rózát időről időre meglátogathatod! Róza is időről időre meg fog látogatni bennünket. Jertek gyermekim! adjátok a kezeteket! igérjétek-meg, hogy örökké fogjátok eggymást szeretni, 's eggykor, ha Isten akarja, a' Prédikátor fogja kezeiteket így tenni eggymásba, mint én most.“

Ez olly idea volt, a' mellyet még soha sem érzettek Lajos és Róza olly tökéletesen, mint most. Róza örömkiáltással a’Lajos' karjai közzé rohana, száját az övére nyomá, 's így álltak eggy hosszú minútáig a' legszerelmesbb ölelkezésben. Az elválás' kedvetlensége ezen új ideában elfelejtődött. Azon kevés napok mellyekben még Róza honn mulatott, azon időnek újabb még újabb kifestegetéseiben telének-el, a' mellyben a' Prédikátor az ő kezeiket öszve

fogja tenni. Róza zokogás, sikoltás és csókok közt ragadá-ki magát a Lajos karjai közzül: felemelték a' kocsiba; a' kocsi elhaladt, 's Lajos úgy járt fel's alá harmad napig, mintha álmodna, minden kérdésre fonákúl felelt, nem hallott eggy órát se, 's elmúlatá minden dolgait, míg nem a' szekér ismét visszaérkezett, és Zeburgné néki Rózától eggy czédulát hozott. Olvasta azt, meg eltette, olvasta megint, olvasta az aşztalnál, olvasta minden helyeken, míg végre a' levél egészen elkopott, és darabokba szakadozott.

Hagyjátok magára!" mondá Burkárd. „Elszóródás kell neki,“ mondá Ehrenbreit; „Hadd jöjjön-viszsza Róza!" mondá Zsáni. Nagyanyó szidta Zéburgnét. Burkárd és Ehrenbreit azt állították, hogy

a szegény fiú száraz - kórságba fog esni.

Az Ehrenbreit' tanácsa legtöbb hely behagyást nyere: Lajos a' gymnáziumba küldetett, 's Ehrenbreitnál volt szálláson. A' Rector örvendett, hogy ez ifjat iskolájába nyerheté, és az előtt való nap, hogy Lajost feladták, inté minden tanítványit, hogy ezen igen jó ifjúval békeségben éljenek, és sajátságai eránt tűredelemmel légyenek: „Ez az ifjú,“ úgymonda ő: „mindenkor nemes, lelke szabad, teste erős, idest: invictus viribus, animo liber, corpore robustus." Azzal elkezdé az ifjúnak e három tulajdonait fejtegetni, 's a' tanítványok olly kiváncsian várták Lajost, mint eggy csuda állatot.

Lajos belépe a' Classzisba; öltözete az Ehrenbreit' előterjesztésére