,,Jer, Róza! jer! Tehát el kell men> ned? Jer!" Béhúzta őtet a' házba, 's fel a' grádicson, az atyja' hálószobájába. "Atyus!" kiálta Lajos, atyjának eleibe, a' ki felébredt 's szemeit kitörőlte:,,nem viselnéd eggy kisség Rózának gondját, mig viszszajövök?" hogy hogy?"

,, Gondját viselni? ,,Igen, gondját visel

ni, magadnál tartani, mig én viszszajövök ? de ki ne add!" „Az Istenért, Lajos ugyan mit akarsz?"

Nézd Atyus', az emberek bohók eggyül-eggyig, 's a' Róza' nénje is. Ott van valami könyvben két ember, a' ki eggymást, a' mint te beszélléd vala, csak hajtogatásokkal és szép szókkal szeretik; már most azt akarja Néni, hogy én is és Róza úgy szeressük eggymást. Mi azt nem akarjuk, 's a' miatt a' szegény

leánynak el kell menni Brunszvikba!"

Tán bolond vagy, Lajos! ki verte ezt a' bohóságot a fejedbe?" mondá Burkárd nevetve; „micsoda könyv az ?« · „Hogy hívják azt a' könyvet Róza?" kérdé Lajos.

Grandison!" felelé Róza zokogva. Burkárd nagyot nevetett. Most már lá tatott a' dolgot, úgy a' hogy megfogni.,,Gondját viseled-e Rózának, Atyus?"—,,Hátha a' Nénje kivánni fogja ótet? Megtagadhatom-e az ó tulajdonát, Lajos ?"-,,Tulajdonát? Rózának atyja van. No de Róza velem is eljöhet. „Nem, Lajos! igérem, hogy itt leled Rózát. Hova mégy?" Lajos már elment.

66

Lajos Ehrenbreithoz futa, felzörgeté őtet, előadá néki a' dolgot, 's tanácsot kére tőle. Ehrenbreit

alig tarthatá magát a nevetéstől, midőn néki Lajos az egész dolgot igen komolányan 's hosszasan elbeszélte, és Zéburgnénak Rózán való hatalmát philosophiai erősségekkel eldisputálta. Ehrenbreit igyekezett e' just néki megvilágosítani; de hijába, mind addig, mig végre azt mondá Lajosnak, hogy a Róza atyja a' maga hatalmát áltadta Zéburguénak. Lajos a' homlokára csapá kezét 's elfedé szemeit. ,,De," folytatá éggy kis szünet mulva,,,hátha Róza semmit se kivánna többé az atyjától, tartozna-e még akkor is szót fogadni? Hátha Róza én nálam akarna maradni?“,,Néked Lajos, van jusod e' kérdést tenni, mivel te nem úgy nevelődtél, mint más emberek; de kérdezd-meg csak Rózát magát, ha nem tartja-e ő kötelesnek magát,

az atyjának szót fogadni? ő bizonnyal igent fog mondani, valamint hogy te magad is szót fogadnál az atyádnak, ha igent nem mondanát is. Akarnád-e Rózát olly dologra venni, a' mit ő helytelennek tarta na?" Lajos ismét a szemeire tevé kezét, gondolkozott nehány pillantatig, 's azután kérdé: „De hát soha sem fog megszünni ez a szófogadás ?" ,Oh igen!" felelé Ehrenbreit; „midőn a' gyermekek önnkorúak; az-az, midőn annyi eszök van, hogy a magok állapotjokat kormányozni tudják; 's ez pedig van“ — Tudom az idejét,“ mondá Lajos 's elméne, a' nélkül hogy többé egygyet is szóllott volna.

9

Szomorúan érkezett haza, 's atyjának szobájába méne, és Rózát még ott találá.,,Édes Rózám!" elkezdé

1

ekkor,,,ugyan gondold-meg: tartozol-é te atyádnak szót fogadni ?“ Róza nyájasan tekinte reá. Burkárd azon idő alatt már megvigasztalá õtet.,,Oh igen is!" úgymond:,,hiszen ő nékem atyám!" Lajos megcsókolá: „Édes Rózám, szeretsz-e engemet?" Teljes szivemből! hi,,No jer hát velem

szen tudod." Nénihez!" Lajos kezét nyújtá Rózának, 's az úton megmondá néki, hogy elkell mennie, ha a'nénje úgy akarja. A' Róza' szemei kezdének megnedvesülni; Lajos látta ezt, 's eggy köny nyomúla az ő szemébe is. ,,Igaztalanságot!" igy folytatá beszédét, „nem cselekedhetünk; hanem én meg fogom kérni Atyust és Ehrenbreitot, hogy vegyék-rá Nénit, hogy hagyjon itt tégedet; ha pedig itt nem hágy, tehát mennyi idős