Oldalképek
PDF
[ocr errors]
[ocr errors]

alig tarthatá magát a nevetéstől. midőn néki Lajos az egész dolgot igen komolányan 's hosszasan elbeszélte, és Zéburgnénak Rózán való hatalmát philosophiai erősségekkel eldisputálta. Ehrenbreit igyekezett e just néki megvilágosítani; de hijába, mind addig, mig végre azt mondá Lajosnak, hogy a Róza atyja a maga hatalmát áltadta Zéburgménak. Lajos a homlokára csapá kezét 's elfedé szemeit. „De," folytatá éggy kis szűnet mulva, „háthaRóza semmit se kivánna többé az atyjától , tartozna-e még akkor is szót fogadni? Hátha Róza én nálam akarna maradni?" – „Néked Lajos, van jusod e kérdést tenni, mivel te nem úgy nevelődtél, mint más emberek; de kérdezd-meg csak Rózát magát,

ha nem tartja-e ő kötelesnek magát, : " Ak

az atyjának szót fogadni? ő bizonnyal igent fog mondani, valamint hogy te magad is szót fogadnál az atyádnak, ha igent nem mondanál is. Akarnád-e Rózát olly dologra venni, a mit ő helytelennek tartana?“ Lajos ismét a szemeire tevé kezét, gondolkozott nehány pillantatig, 's azután kérdé: „De hát soha sem fog megszünni ez a szófogadás ?“ – „Oh igen!" felelé Ehrenbreit; „midőn a gyermekek önnkorúak; az-az, midőn annyi eszök van, hogy a magok állapotjokat kormányozni tudják; 's ez pedig van" – „Tudom az idejét," mondá Lajos, 's elméne, a nélkül hogy többé egy gyet is szóllott volna.

Szomorúan érkezett haza, 's atyjának szobájába méne, és Rózát még ott találá. „Édes Rózám !“ elkezdé

[ocr errors]
[ocr errors]
« ElőzőTovább »