Oldalképek
PDF
[ocr errors]

jos' szavát hallá, s e szemek meg valának telve könnyekkel. „Kedves édes Rózám! mi dolog ez" mondá reszketve Lajos , 's karjai közzé szoritá a leányt. „Ah, kedves édes Lajosom! nékem el kell mennem, el innen!“–„De miért, édes Rózám?" – „Már csak megmondom neked. Néni nem akarja, hogy veled társalkodjam. Ah, már régen nem akarta ő azt édes Lajosom ; ő“ – „De miért éppen én velem nem ? mi rosszat csinálok én neked ?" – „Rosszat nem; ah nem ! hanem ő azt véli, hogy én helytelenül cselekszem, hogy téged szeretlek." – – „Hogy engem szeretsz? Róza! igaz-é az ? Hiszen Néni okos, és mindég azt beszéli, hogy az embereket szeretni kell" – „Hiszen, szeretnem lehet tégedet, de" – „nem jobban úgy-e, mint más embereket? Úgyde mi jobban ismérjük eggymást!" – „Nem, én még másoknál is jobban szerethetlek tégedet, az ellen nincsen semmi szava; de" – „No? mit kiván tehát?" – „Ime né, nekem tégedet nem úgy kell szeretnem, úgy a magam módja szerint, mint a hogy, a hogy most cselekszem." – „De hát hogy?" „Hát úgy, hogy van Néninek eggy könyve, s abban van két személy, a ki eggymást szereti, 's Néni azt mondja, hogy úgy kellene nékem tégedet szeretnem !“ – „Micsoda? az együgyű kivánság Nénitől! hogy parancsolhat ő illyes dolgot? arra ne hajts Róza. – De hát hogy szereti eggymást az a két személy ?“ – „Ah Lajos! nem! az semmit sem ér ! úgy szeretni, vagy épen nem szeretni, mindeggy. Nézd, nekem reggel soha

191

se lenne szabad elődbé jönnöm frizirozás nélkűl: téged nem volna szabad tegetnem ; egész éltemben nem volna szabad olly szivesen karjaim közé szoritanom, mikor ollyan nyájasan nézsz reám; az ablakból nem szabad volna reád kiáltanom, 's te veled magányosan elosonnom. Nem, nem ! azok eggymással áltellenbe ülnek, és folyton-folyva fecsegnek, 's a szeretője megcsókolja ollykor-ollykor a Henriette kezét." – „Róza, ha nem sirnál, azt hinném, hogy tréfádat űzöd velem. Hiszem csak van talán a Néninek esze? Hogyhogy lehet azt embertől kivánni , hogy ő úgy szeressen valakit, mint két másik ember eggy könyvben! Róza ! bizonyosan nem jól értetted! az lehetetlenség !" „Édes Lajosom! csak most eggyszer higyj nékem: én egész bizonyossággal tudom, hogy azért kell elmennem, mert nem teszek neked mindég ollyan mély térdhajtást, mint Henriette a maga Károlyának." – „El kell menned? – De, az Istenért, Róza! azért kell elmenned? És hová?“ – „Brunszvikba, Rehbergné Nénémhez kosztba." – „S mit csinálsz te ottan?"– „Már azt Isten tudja, Lajos, ha nem választonak-e el örökre tőled, s talán egész életemben se látlak többé?" –„De mi szollója van abba Néninek, hogy te kit láss's kit ne láss?" – „Valóban, édes Lajosom, Nénémmel másként megy a dolog, mint a te atyáddal." – „Néked is van atyád, Róza?" Ezt vontatva mondá Lajos, mintha valamin gondolkozna. Azzal kézen fogá Rózát, s maga után húzá; mondván:

« ElőzőTovább »