czi sztilről!" Végre megvallá nagy vidámsággal, hogy a' verset ő csinálta, 's örült a' maga hadi fortélyának. Az Ifiasszony is előjöve. A'Rector szörnyen vexálta görög és latán versekkel, 's nagyon bámult, hogy az Ifiasszony még csak eggyet sem pirúlt.

Ezen a' második napon Róza is nyere eggy kevés figyelmet az atyjától. Kérdezé tőle, mint folyna dolga,'s Róza beszélt az atyjának a' maga élet-módjáról, Lajosról, 's ezen utolsóról olly hadarással, olly buzgó tónnal és tekintettel, hogy az atyja Ehrenbreitot megkérdené: „De kicsoda az a' Lajos, Collega Uram?" Ehrenbreit beszélt néki a' gyermekről, annak nevelése' módjáról, úgy hogy az öreg vágyott meglátni őtet. Lajos előjöve. Ehrenbreit meg akará

ötet kedveltetni az öreggel:,,Csupa görög öltözet, Rector Úr!" monda néki, midőn a' gyermek a' Róza' karjain feléje jöve.,,Bene!" felelé a' Rector. A' Rector múlatá magát Lajossal, és örűle az ó merészségén, szerény és alapos feleletein, noha minden régi szokásokhoz való szerelme mellett is, előtte eggy kicsit különösnek tetszett az, hogy a' gyermek őtet Te-nek szóllitá. Kérdezé tőle, ha szereti-e a' görögöket, kiknek viseletöket követi ? 's Lajos olly magas tüzzel beszélle Szokrateszről, Diogeneszről, Photionról, Arisztideszről, és egyebekről, hogy a' Rector nagy indulattal felkiáltana : ,,Még illy hitet Izráelben nem találtam!"-Ölelgeté a' gyermeket; Róza mellesleg állott, 's az atyjának minden ölelésével az örömnek újabb

súgára tündöklött szemeiben. Nézegé Lajost, 's úgy tetszett néki, mintha még soha se volt volna olly szép, mint most.

Midőn a két gyermek elment, Zéburgné nem éppen olly helybehagyólag szólla ezen nevelésről. Az a' fiú, úgymond, teljességgel nem fél az emberektől, s megkérdé tudós Sógorát véleménye felől. Az öreg Rector a' fejét csóválta: „Maga tévelyeg, Húgom! vajha az egész gymnáziumban csak tizen birnának olly való félelemmel, mint ez." E' szavait eggy görög szententziával pecsétlé.

,,Ez azt teszi,“ úgymonda Ehrenbreit: hogy:,,A' ki magát becsüli, az fél másokat is!"

,,Igen! igen! körül belől az az értelme. Nézze, Húgocskám! az én tanitványim félnek á' bottól,

kor

bácstól, a szamártól 's arcz-esapásoktól, mellyeket reájók szabok, vagy a' börtöntől; tőlem nem, mert nincs bennek a' rény eránt tisztelet. Ez a' gyermek a' Burkárdi Lajos," ,,Burkárd, Uram Bátyám!" monda Zéburgné,,,nem Burkárdi !“ ,,Burchardi, Burchardi filius! akarom mondani" felele az öreg, ,,ez a' Burkárdi magát féli és a' rényt: és igy más embereket is. Mert ubi reverentia, ibi et timor, igy van tulajdonképen leforditva, Húgom-aszszony 16

,,Úgyde teljességgel fel sem veszi, akármit gondoljanak felöle az emberek."

,,És helyesen cselekszi, Húgomasszony! mert eggyiknek sem tehet az ember, inye szerint: eggyik gazságnak tartja azt, a' mit mások be

csületes tettnek neveznek. Én azt mondom: kérdezd-meg lelked' isméretét, azzal vége! 's hadd fecsegjenek az emberek, mig meg nem fájúl a' nyelvök."

Látni, hogy az öregnek minden pedantériája mellett is igen józan philosophiája volt; és majd minden mondását régi Költők' és Bölcsek' irásaikból vett versekkel vagy szavakkal erősítette. Kéré a' Conrectort, hogy e' fiút tovább is gondjába vegye, és csak igy folytassa, a' hogy elkezdette. Isten meg fogja úgymond áldani a fát, hogy felnevekedjen, 's gyümölcseket hozzon. Lajosnak is megtetszett az öreg, mert mingyárt leg⚫elöl két anekdótot beszélt néki a' régi korból, mellyek Lajosnak, inye szerint valók voltak. Mi több, ez a' Róza' atyja volt; és Lajos senki