nevettek, enyelegtek, kergetőztek: most eszébe juta Rózának, hogy ő tizennégy esztendős. „Pfuj, Lajos! ne kergetőzzünk többé! Néném azt teljességgel nem szenvedheti. Jer, menjünk sétálni." Karon fogá Lajost, 's mentek eggy sétáló úton lefele. Eggyszerre elugrott Róza. „Kergess engem, Lajos!" Lajos kergeté. Róza megfordult az ő karjai közt, kezeit vállára tevé, nyájasan tekinté őtet, 's kérdezé eszmélet nélkül:,,Kergettél engemet?" Lajos mondá nyájasan:,,Ah édes kedves Rózám!" Vagy leülének a' gyepre, elkezdének beszélni: Róza az ó hajfürtjeivel játszott, vagy a' vállára veté karjait, 's simogatá kezével az ő arczát. Lajos elakada a' beszédben, 's Róza már régen nem halgata-reá : Lajos a' mejjére borúla, 's mondá: ,,Kedves édes Rózám!"'s Róza visszonozá: „Kedves édes Lajosom! Én nem is tudom, hová lessz az az óra. Eggytől kettőig néha halálra halgatózom a' néma óra után; kettőtől háromig meg mindég üt.. Immár mennem kell. Ma estve az alléba megyek eggy kis időre Luizével. Érted-e?" Lajos hasonlóul lármázott az órára, 's már eggy fertályt ütött.,,Adieu Lajos!" azzal elfuta. Lajos utána bámult a' kelle metes lyánkának. Azután felméne olvasni. Azon leveleket, mellyeket az első fertályban olvasott, mindég másodszor kellett olvasni, mert még Rózán járt az esze. Most ugyan jobban meg vala szoritva a Rózával való társalkodás mint az előtt. Napjában csak két órát lehetének eggyütt, tizeneggytől tizenkettőig, és kettőtől háromig. A kergetőzés, búvóka és egyéb játékok, mellyekben a' kertnek setétebb helyeire kellett menni, megtiltattak. ,,Én igen szeretem," mondá Zéburgné,,,ha Lajossal folytatod barátságodat, de már szinte olly nagy vagy, mint ő. A bohóskodás nagyon elhúz benneteket a' dologtól, 's azután hozzá szoktok; 's azonban már néked innet - tova tudnod kell mást mulattatni, futás és kergetőzés nélkül is. Sétálgass Lajossal; beszéljetek arról a' mit tanúltok, 's több efféle." Zéburgné a' gyermekeknek folyton-folyva való eggyüttlétökben olly veszélyt lelt, a'mi talám benne nem volt. Kisebbíteni akará a' veszélyt, 's nagyobbá tevé azt. Lajos és Róza soha sem érzették jobban, mík ők eggymásnak, mint azon pillantatban, midőn nem lehetett többé eggymást olly gyakran látniok. Igaz, hogy a kiszabott két játszó órákon kivül még elég alkalmat kaptak eggymást látni: Estve Zéburgné a' Burkárd' feleségével egygyütt rendesen az alléban járkált. Lajos soha sem múlatá-el a' partiban részt venni. De eggy illy promenád néki inkább ellenére vala, mint kedvére. Éppen Róza mellett ment; megfogá a kezét, 's mély beszédben valának, midőn Zéburgné kiáltá: „Lajos!“ Eggyszer-kétszer elment, 's Tóváriné holmi csekélységet kérdett hogy lett Zéburgné most eggyszerre Tóvárinévá? tőle. Lajost bosszantá e' dolog: mert mindég eggynehány minúták kivántattak reá, hogy Rózával volt elébbi situatióját visszakaphassa; mert mígRózának minden kérdéseire:,,Mit akart Néni? mit mondtál te? mit felelt rá Nénike?" megfelelt, addig ismét elfolya eggy két miuúta, a' mit egyébbel, úgy tetszett néki jobban, eltölthetett volna. Vagy kétszer azt is felelte, ha a' Néni kiáltott neki : Most nem érkezem!" De ez még roszabb volt, mert nem sokára a' ,,Róza !" név hangzott, 's Róza viszszafutott, és ha ez bele vegyült a csevegésbe, vissza se jött: 's Lajos ott állt mennytől, földtől elhagyatva, 's körmeit rágdosá. „Patvar vigye a' ti haszontalan kacsa módra futkározástokat!" mondá osztán kedvetlenül, midőn Róza visszajöve. ,,Ne haragudj, édes Lajosom!" mondá Róza csendesen :,,már ez igy van!“ Még késő estve is futosgált ő magányosan az alléban, látá eggyszerkétszer Rózát az ablakban; 's ég tud |