adott alkalmat, érzette Burkárd, hogy ő még maga sem bir azon rénnyel, mellyre Lajost tanítni akarta.

De az ő valóban szép szíve csak hamar a' helyes útra vezérlé őtet, a' jóltételre nézve. Felkeresé a' szerencsétlent, 's ekkor, mint a' bölcs Orvos, először azon rosszat tapogatá-ki, a' mellyen segíteni akart, 's akkor veté osztán latba az inséggel a' segéd-szereket, számba vevé az okot és következést, 's így leve segéd-istene minden szerencsétlennek, a' kinn segithetett. Ezen bánás-módjából húzta-le azon régulákat, mellyeket a joltételre nézve Lajossal közlött, 's a' mellyeket feljebb említettünk. A bővelkedés inkább meg inkább tűnék a' Burkárd' házából, a' Burkárd' asztaláról, holott a' kiadás nem lett csekélyebb. Nagyanyó

nak a hirtelen változás szeget üte fejébe, 's teljességgel nem akará azt helybe hagyni. Ez iránt eggyszer az asztalnál szavalásra került a' dolog. Nagyanyó védte a' harmadik tál-étket,,mert Fijam Uram, ki bízza magát a világ nyelvére?" mondá az öreg.,,Kegyelmed nem ismeri a' pórságot. Hogy a' szegényeknek adjuk? éppen bizony! majd azt hiszik! ha a'pórság illyes mit lát, azt mondja, hogy a mi uraságunk fogytán van!"

,,No de miért ne beszélhetnének az emberek akármit?" kérdé Lajos; ,,hiszen az mindeggy!"

,,Te ahoz nem tudsz, fijacskám! mert te éppen úgy gondolkozol, mint Apád. Eggy szóval, a' harmadik tálételnek meg kell maradni."

,,A' szegényeknek meg semmi se jussék, édes Nagyanyám ?"

Eggy szóval, Nagyanyó semmi okokra sem hajtott. Burkárd is szelídebb lett ezen asszonyhoz, mennél inkább öregedett mind az, mind pedig ő maga is; azért is elhalgatott. De Lajos, kinek e' dolog jobban szívén feküvék, 's az atyját halgatni látta, felállott, az atyjához ment, 's valamit súgott a' fülébe. —,,Oh kedves drága fiú!" kiálta Burkárd elragadtatva's megölelé őtet. Nagyanyó tudni akará, mit mondott Lajos. ,,Azon kért engemet, hogy magának, édes Mamim, hagyjam-meg a' harmadik tál-étket," felelé Burkárd, ,,minthogy úgy kívánja, és ő azért eladja az ángol-paripáját. Én, úgymond, eljárhatok gyalog, de a' szegények nem éhezhetnek."

Nagyanyó magába szállt eggy pil, lantatig. Akkor szemei megtelének

könnyekkel; felálla 's megcsókolá Lajost.,,No a' mint Istennek tetszik! 's ha még eggy tálétket el kell is engednem, vegyétek-el fijacskájim! én úgy is nem eszem már a' harmadik ételből ; de lovagolni kell néked, Lajoskám, ha engem lepedőtlen koporsóba temetnének is el; és a' szegények enni fognak te drága gyermek! Holnaptól fogva két tálétek, ha a Polgármester még kétszerte gúnyolkodna is." Zsáni megfogá fijának kezét; öröm-reszketés repűle kezéből a' Lajoséba.,,Kedves fijam!" igy szólla, eggy könny nyomúlt szemébe; felállt 's olly vidámon tekinte az ablakon keresztül az égre, mintha meg akarná mutatni az Istennek, hogy ő ezen fiúnak az anyja. Nem kell azonban gondolni, hogy egész napok ezen szegény-segítő in

tézetekben töltek volna el; sem pedig hogy Lajos valami setét gondolkozású Abrándozó volt vólna. Éppen nem! Fél óra múlva e' scéna után, az Angolon ült ó, 's keresztül ugrata eggy árkot, mivel két leány nézé őtet, azután ment az allén lefelé a tó mellett, a' Róza' ablaka előtt el. Itt csendestt's halkal lépege a' ló. Róza a' tárt ablakban állt, 's meghajitá őtet papirossal, vagy eggy virággal, vagy néha almával is, kimutatá néki az ablakból az ingdarabot, mellyet még meg kellene varrnia, minekelőtte a' Nénje megengedné, hogy a kertbe menjen. Akkor ment odébb, 's fél óra múlva megint vissza a' Róza' ablaka előtt, 's Róza már elvégezte felét.

Azután a' kertbe méne, Róza eleibe. Most Lajos beszélt, majd Róza;