móczákat; 's midőn Lajos eggy sort elplántált, a' szájába tevé Róza a' szamóczát, szomorúan nézé őtet, 's kérdezé: „Nagyon elfáradtál ugy-e?“

A Róza' kötni valója is napról

napra nevekedett: a' szegény gyermek kötött a' nélkül hogy feltekintene, valamig csak Lajosnál nem volt, de ha Lajosnál volt, tehát a kötés vagy a gyepen hevert, vagy pedig a gyakori feltekintés miatt annyi szemet leejtett, hogy soha sem végezte-bé a munkáját. „Ugyan Róza! mi már ez?“ kérdé a' Nénje, 's -mutatá a' kis leánynak a' hibás kötést.,,Ah, Nénikém! akkor megint Lajosnál voltam."-Már többé hozzá sem eresztelek, ha igy teszel !“ Róza kéré Luizét: „Néni! költs-fel engem hónap reggel hat órakor !". ,Minek eggy órával hamarabb ?"

دوو

,,A' Néném' és a' Lajos kedvökért!"' Luize megcselekvé azt, 's Róza mondá: „Ah, még nagyon alhatnám !" Ásitott; szemei bézáródtak ; kis feje ismét leesett a párnára, s újra el akara aludnia ou teges

,,Nem, nem! fel kell kelnem !" kiáltá eggyszerre; kiugrék ágyából, felölté ruhájit, és köte szorgalmatosan,'s már most mulathatott Lajosnál kötés nélkül is.

Igy érte el Lajos, Rózával való kellemetes játékok, oktatás és munkálkodás közt a' tizenkettedik; 's Róza a kilenczedik esztendőt. Ennyi esztendők alatt soha legkisebb czivódás sem támadt a két gyermekek között. Eggy tiszta bizalmas szeretet, ártatlan gyengédség 's határtalan tapadás eggymáshoz, olly erősen eggybe szövé e' két gyerme

keknek lelkeiket, hoggy eggyik a' másik nélkül semmi boldogságot még csak nem is képzelhetett.

„Ha majd ember leszel, én pedig elaggúlok," mondá Burkárd, „majd az egész jószágot neked adom - ált, Lajos!s akkor azt fogod tenni, a' mit én most; ki lovaglaṣza' munkásokhoz 's felvigyázol.“ → „,Vagy -pedig Rózával kisétálok !" felele hirtelen Lajos. Minden képzelmében, minden gondolatjában Lajosnak ott 166 vala Róza; ''s Róza is a' Nénjeivel nem beszélt egyebről, csak Lajosról, nem gondolkozott egyebről, csak ő róla, őtet hozá-fel mindenkor például; valahányszor valamelly rényről volt beszéd, Lajost emlitette; minden hiba' emlitésekor pedig ezt mondá,,Az nincs Lajosban !" →→ Minden reggel, midőn öszvejöttek,

öröm-kiáltással fogadták eggymást, 's elébe futának eggymásnak ; midőn pedig el kelle válniok, tehát mondá Lajos:,,Ah, Róza, adieu !“--- ,,Adieu, Lajos ! mondá Róza szomorúan, 's lassan távozának eggymástól, és tiz- szer is visszatekintének. Midőn Lajos Ehrenbreit mellett a legbuzgóbb figyelemben ült is, mihelyt a Róza' szavát hallá, angyali mosoly boritá arezát.,,Az Róza !" mondá nyájasan, és halgatózott 's Ehrenbreit kénytélen vala szünetet tenni.

Ehrenbreit már most ollykorollykor a várasba is bévivé Lajost magával, hogy őtet az emberek' mesterségeikkel szorosabban megismértesse, 's Lajos néminémű barátságot köte eggy asztalossal, ki ő néki a' szerszámok' használását szivesen ́ ́megmutogatá. Ehrenbreit valamics

S

két adott azért az asztalosnak, 's ez kéré Lajost, hogy máskor is menjenel. Lajosnak ezt nem kellett kétszer mondani. Elméne a' városba, 's most először csupán egyedül, az asztaloshoz. Ezúttal az asztalost, hat gyermektől körül fogva lele. Lajos a' dolgozó-asztalhoz támaszkodék, a gyermekek' játékaikat nézte, végre maga is belé vegyült, feledé, a' miért jött, 's játszott eggy két órát. Az asztalos a kis vendégnek eggy almát ada, 's Lajost azonnal körül vevé a hat gyermek, 's az Apjoknak minden tilalma mellett is, mindenik kére belőle. Ő elosztá az egész almát, s ismét játszának.

Következő látogatáskor eggy nagy kendő almát vive Lajos, 's örömüvöltés lett, midőn azt elosztogatá. Háládatosság voná a' gyermekeket