fiját, ezt Lajos megtámadásnak vélte, 's a' kezében lévő bab-karó az aszszony' frizúrjába akadt, és ỏh esuda dolog az egész haj-frizúr főkőtőstól eggyütt a' bab-karón maradt.

Dühös sikoltás és eggy kegyetlen szitok jöve-ki az asszonynak kék ajkain. Lajos megijedt az ó dühös tekintetétől, futásnak vette a' dolgot, a' karóval, hajjal, és főkötővel egygyütt. Ki rajzolhatja-le a' Dámának rémültét, iszonyú rémültét, midőn a' gyermek eltűnt szemei elől? Azonnal utána akará küldeni Vilhelmet, de ezt ki nem lehetett helyéből mozdítani, Verte azt, meg ismét kérte, eggymást váltva, a' fiú sikóltott, mintha nyárson volt vólna; Burkárd oda érkeze ezen kritikus állapotban.

,,A' Kegyelmed' gonosz ördög' fija!" ezt kiáltá csak az asszony, és

mindkét kezét a fején tartotta, hogy kopaszságát elrejthesse; azonban nyöge dühében mint eggy lelőtt ártány. „Az Istenért!" kiálta Burkárd, ki az ő helyhezletéből úgy gondolkozék, hogy Lajostól főbe üttetett: ,,az Istenért! főbe ütötte a' fiú ?“ A’ Polgármesternének egész ábrázatja megbarnúlt a' dühösség miatt. Burkárd szörnyű rémülésbe esett, midőn a' Dámának feldagadt 's minden izmaiban mozgó arczát meglátá. Oda futa, erővel lekapá a' kezeit, és semmit se láta a' kopaszságon kivül. ,,Én a' fején éppen semmit se látok!" mondá bódúltában. Ezt az asszony gúnynak vélte, vagy pedig nem értette. Végre csakugyan kitálalá a' dolgot: „A'főkötőm annál az ördög fiúnál van!“. Most vevé-észre Burkárd a' dolgot. Legyen itt, kedves

*

Polgármesterné Asszonyom! tüstént vissza fogja azt kapni."

Elsiete, megfúva eggy sipot matróz módra, 's Lajos ott terme. „Hol van az asszony' főkötője?" ,,Mamihoz vittem azt. Atyus! annak az asszonynak nem a' fején nőtt a' haja, hanem a' főkötőjén.“ Burkárd keresé a' feleségét a' társaságnál. Mindent a' legnagyobb zavarodásban lelt. A'. Dámának a' leánya már elment, hogy anyjának főkötőjét ismét rendbe hozza. Végre visszajöve a' leány magában, 's mondá atyjának, hogy az anyja Vilhelmmel eggyütt már indúlóba van. Az öreg fájlalta a' gyönyörű kávét, mellyet oda kelle hagynia, 's eggy halálra itéltetettnek szorongásával ment a' felesége után, mert ő vala mindenkor a' felesége fergetegeinek mennykővezetője.

Midőn az asszony haza érkezett, a' férje a' legelső szín alatt legvégső szobájába húzódott, minekutána meg kellett igérnie, hogy a' Burkárd Védenczének a' Conrectorátust teljességgel nem adja, és azt ama gazem bernek, a*** nek, nyomon megírja. (Isten mentsen kimondanom, a' mit a' Dáma mondott). Szegény férje! kéntelen vala megtenni. Megírá Burkárdnak minden lehető udvarisággal, hogy igéretét meg nem tarthatja a' Conrectorátusra nézve 's a' t.

Burkárd vette a' czédulát 's ezt válaszolá a' Polgármesternek:,,Vagy az ifjú Ehrenbreit elkapja a' Conrectorátust, és én elhalgatom az egész vendéghaj - történetet becsületemre mondom; vagy, ha el nem kapja, azonnal kihirdetem a' városban az egész Anekdotot. Burkárd."

A' Polgármester reszketve nyújtá feleségének a' czédulát: ez olvasta; tajtékzott; 's kiabált, hogy a' Polgármester tiltsa-meg azt néki törvényesen 's több efféle. Végre belé kelle harapni a' savanyú almába. Ehrenbreit: Conrector leve, 's a' történet elhalgatódott mind e' mái napiglan.

Lajos is megkapá a' maga leczkéjét. Figyelmessé téteték arra, hogy ő már az első ebéd-előtti szavával magára haragítá az öreg Dámát. Az atyja megmagyarázá néki; mennyit szenvedett ezen esetnél az öreg aszszony, 's a' Lajos' szemei könnybe lábbadtak. Úgyde, Atyus! hogy vólna az gyalázat, mikor valakinek elmegy a' haja ?“ ,,Az nem gyalázat, az magában egészen közömbös; de látod, millyen bolondos véleményeik vannak az embereknek.