Oldalképek
PDF
[ocr errors]

mindkét kezét a fején tartotta, hogy kopaszságát elrejthesse; azonban nyöge dühében mint eggy Ielőtt ártány. „Az Istenért!" kiálta Burkárd, ki az ő helyhezletéből úgy gondolkozék, hogy Lajostól főbe üttetett: „az Istenért! főbe ütötte a fiú?" A' Polgármesternének egész ábrázatja megbarnúlt a dühösség miatt. Burkárd szörnyű rémülésbe esett, midőn a Dámának feldagadt 's minden izmaiban mozgó arczát meglátá. Oda futa, erővel lekapá a kezeit, és semmit se láta a kopaszságon kivül. „Én a fején éppen semmit se látok!" mondá bódúltában. Ezt az asszony gúnynak vélte, vagy pedig nem értette. Végre csakugyan kitálalá a' dolgot: „A főkötőm annál az ördög fiúnál van!". Most vevé-észre Burkárd a dolgot. „Legyen itt, kedves Polgármesterné Asszonyom! tüstént vissza fogja azt kapni." Elsiete, megfúva eggy sipot matróz módra, 's Lajos ott terme. „Hol van az asszony főkötője?“ – „Mamihoz vittem azt. Atyus! annak az asszonynak nem a fején nőtt a haja, hanem a főkötőjén.“ Burkárd keresé a feleségét a társaságnál. Mindent a legnagyobb zavarodásban lelt. A Dámának a leánya már elment, hogy anyjának főkötőjét ismét rendbe hozza. Végre visszajöve a leány magában, 's mondá atyjának, hogy az anyja Vilhelmmel eggyütt már indúlóba van. Az öreg fájlalta a gyönyörű kávét, mellyet oda kelle hagynia, 's eggy halálra itéltetettnek szorongásával ment a felesége után, mert ő vala mindenkor a felesége

fergetegeinek mennykővezetője.

Midőn az asszony haza érkezett, a férje a legelső szín alatt legvégső szobájába húzódott, minekutána meg kellett igérnie, hogy a Burkárd Védenczének a Conrectorátust teljességgel nem adja, és azt ama gazem bernek, a *** nek, nyomon megírja. (Isten mentsen kimondanom, a mit a Dáma mondott). Szegény férje! kéntelen vala megtenni. Megírá Burkárdnak minden lehető udvarisággal, hogy igéretét meg nem tarthatja a Conrectorátusra nézve 's a' t. Burkárd vette a czédulát 's ezt válaszolá a Polgármesternek: „Vagy az ifjú Ehrenbreit elkapja a Conrectorátust, és én elhalgatom az egész vendéghaj- történetet becsületemre mondom; vagy, ha el nem kapja, azonnal kihirdetem a városban az egész Anekdótot. – Burkárd.**

A Polgármester reszketve nyújtá feleségének a czédulát: ez olvasta; tajtékzott; 's kiabált, hogy a Polgármester tiltsa-meg azt néki törvényesen 's több efféle. Végre belé kelle harapni a savanyú almába. Ehrenbreit Conrector leve, 's a történet elhalgatódott mind e mái napiglan.

Lajos is megkapá a maga leczkéjét. Figyelmessé téteték arra, hogy ő már az első ebéd-előtti szavával magára haragítá az öreg Dámát. Az atyja megmagyarázá néki; mennyit szenvedett ezen esetnél az öreg aszszony, 's a' Lajos szemei könnybe lábbadtak. „Úgyde, Atyus! hogy vólna az gyalázat, mikor valakinek elmegy a haja?" „Az nem gyalázat, az magában egészen közömbös; de látod, millyen bolondos véleményeik vannak az embereknek.

« ElőzőTovább »