Kortárs, 43. kötet,1-4. kiadás1999 |
Részletek a könyvből
10 oldal felel meg a(z) Páskándi Géza kifejezésnek ebben a könyvben
1 - 3 találat összesen 10 találatból.
Más kiadások - Összes megtekintése
Gyakori szavak és kifejezések
ahol akár akik alá amelyek amerikai amíg amit asszony aztán bár belső benne Bertók László című Czine csupán Domokos Mátyás egyetlen egyre egyszer élet életmű ellen elő emberi épp éppen esszé ezért föl Füst Milán Garai úr Guido halál hát hiszen idő illetve Imre inkább író irodalmi irodalom írói Isten Janus jól kellett később kicsit Kortárs költészet költő kultúra kulturális László Lászlóffy Aladár lélek lét magam magát Márai Márai Sándor MARSALL LÁSZLÓ Martialis másik mégis milyen mindent mintha mítosz mondta nagyapám Nemes Nagy Ágnes olykor Ovidius őket Pál József Páskándi Páskándi Géza például persze Péter piránói POMOGÁTS BÉLA posztmodern régi róla Sabrina saját Sándor semmi soha sốt számára Székely szellemi Szentkuthy Szepesi Attila szerző szinte szó talán Tóth Krisztina többé tőle történelmi tudom túl újra Utnapistim vagyis vagyok valami Vathy végső végül velencei vers versek világ viszont vissza