A svéd mentőakció, 1944Kossuth, 1988 - 179 oldal |
Gyakori szavak és kifejezések
adott ahol akik alá alkalommal állt amit Angelo Rotta asszony azonnal aztán azzal Budapest Budapesten csupán Ebben egyszer együtt éjjel ekkor ellenére emberek épp éves ezeket ezért felé férfi férjem Gábor Gestapo gettó gettóba gyakran gyerekek háború hamis három hát ház házban Hirtelen hisz Hiszen hozzánk idő jól jött kapott kaptunk katona katonák kedves kellett került később kezdett kolostor kolostorba korábban különböző lehetett Magyarországon Margit másik Másnap ment Mici míg milyen minket mintegy mivel módon mondta múlva munka néhány neki nekünk németek nemzetközi Nina nővér nyilas nyilasok Olga orosz őket Pápai razzia róla Sacré Coeur saját sajnos semmit sikerült során Svéd Királyi Követség Svéd Vöröskereszt Svédországba számára szép szinte szó szovjet talán tartott teljes teljesen természetesen tett többi történt tudtam tudtuk tunk ugyanis újra utolsó vagyok valamennyi válaszolta Valdemar Langlet valóban védett végre végül vissza voltunk Wallenberg zsidó zsidókat